Siker: a sikeres gyerek


 A Columbia Egyetemen a 2009-es évben végeztek egy kutatást és arra akartak választ kapni, hogy mi az oka, hogy a tehetséges, jó tanuló gyerekek közül sokan alábecsülik a saját képességeiket. Hogy lehet az, hogy ezek a gyerekek alacsonyabbra teszik a mércét, és kevesebbet várnak maguktól?
A szerzők arról írtak, hogy a szülők 85%-a leginkább azzal próbálja megelőzni, hogy gyermekük kudarckerülővé és kishitűvé váljon, hogy az intelligenciáját, okosságát dicséri. 

Az előbb említett 10 évig tartó kutatás során 400 ötödikes gyerekeknek adtak egy olyan egyszerű kirakós feladatot, amelyet nagy valószínűséggel jól megoldanak. Amikor a gyerekek végeztek, megmondták nekik a pontszámukat, és egyetlen mondatnyi visszajelzést kaptak még.  "Nagyon okos lehetsz ebben", vagy ezt: "Biztosan keményen dolgoztál". 
Eztán a gyerekek egy második feladatot kaptak, de itt már választhattak két kirakó közül. Az egyik nehezebb volt, mint az első, de elmondták a gyerekeknek, hogy sokat tanulhatnak belőle, ha megpróbálkoznak vele. Természetesen a másik kirakó ugyanolyan könnyű volt, mint az első feladat.
Mit gondolnak, hogyan választottak a gyerekek?
Azok a gyerekek, akiket az erőfeszítésükért dicsértek meg az első feladat után, 90%-ban a nehezebb kirakót választották a második körben. Az "okos" gyerekek nagy része a könnyebb feladatot választotta.

 Miért? Amikor az okosságukért dicsérjük a gyerekeket, azt sugalljuk nekik: 

"Az a lényeg, hogy okosnak látszódj, és ne kockáztasd meg, hogy hibázhatsz". És a gyerekek épp ezt tették: úgy választottak, hogy ne legyen esélyük arra, hogy tévedjenek és zavarba jöjjenek.

A harmadik körben nem volt választási lehetőség. A feladat nehéz volt, olyan, amelyet két évvel idősebbeknek terveztek. Várható volt, hogy nem tudják megoldani a gyerekek. Mégis, a két csoport másképp reagált. Az erőfeszítéseikért megdicsért gyerekek úgy gondolták nem koncentráltak eléggé, azért nem sikerült a feladat, és mindent megtettek azért, hogy meg tudják oldani, tovább próbálkoztak

Többen kérdezés nélkül úgy kommentálták ezt a kirakót, hogy ez a kedvencük. Az okosságukért dicsért gyerekek szerint a kudarc azt bizonyította, hogy valójában nem is okosak. A végső körben aztán megint visszatért az első, könnyebben megoldható feladattípus. Az erőfeszítéseikért dicsértek 30%-kal javítottak azon a pontszámon, amelyet az első körben kaptak. Az okosságukért dicsértek 20%-ot rontottak.

Nem mindegy tehát, hogy dicsérjük a gyermekünk. Ha a próbálkozásait, erőfeszítéseit emeljük ki, azt sugalljuk neki, hogy ő az, aki irányíthatja a dolgok menetét. Ha az okosságát (ami belülről fakad), akkor ez úgy hangzik: nincs az irányítás a kezében - vagy rendelkezik a megoldáshoz szükséges képességgel, vagy nem. A gyerekek ezt később egy beszélgetés során meg is erősítették: "Okos vagyok, nem kell erőfeszítéseket tennem".

A kutatást elvégezték aztán több korosztályú és különböző társadalmi helyzetű gyerekek körében is. Nem számít, hogy óvodás, vagy iskolás a gyermek, a dicséret hasonlóképp hat minden esetben.


 Nem könnyű váltani, és feladni a régi beidegződéseket - tudom... :) Jó alternatíva lehet a leíró dicséret. Ha ebből a példából indulunk ki: "Majdnem minden a helyére került, és milyen gyorsan! Nem adtad fel akkor sem, ha nem ment elsőre!" stb.  hangozhat a dícséret. Értékelnünk kell a szándékot, hogy megpróbálta még a félelmei ellenére is megküzdeni a feladatattal  és hogy eljutott valameddig. Gondoljunk csak abba bele, hogy az ember minden helyzet megoldására képes, csak a kérdés az  van - e elég hite magában és kitartása a cél eléréséhez. 

Ezért kell a lelki támogatás, ezért kell, hogy legyen mellettünk a tanulás első lépéseinél egy szakember, aki el tudja ültetni a fejekben azokat a gondolatokat, ami később, ha már nem fogják a kezünket eredményre visz.